Látomás

A Nap sugarai vonnak glóriát a domb köré
Igen, e magasztos-magabiztos fény az övé!
A dombhoz tartok én is, béklyó kezeimen,
Nem a félelem, hanem a harag könnyei szemeimben.
Körülöttem a nép izgatott - mitöbb, lelkes!
Na igen - nem őket égetik kínok közt el.
Egyet bánok Nem tettem meg amivel vádolnak.
Ó hatalmas Természet! Bárcsak úgy lett volna!
Akkor joggal menetelnék a vég felé,
S büszkén állnék utána ítélőm elé.
De a nép süket igazságom meghallgatására
Nem hisznek nekem . túlságosan nagy tudásom ára.

Ím ideértem, hol sorsom végre beteljesül,
Ám nincs remény, hogy tudásom megmenekül.
Elkapott, nem eresztett a fojtó sötét ármány,
A jobb korért epedve én lettem áldozati bárány.
Ám áldozatotok hiábavaló, nincs remény!
Engesztelésre máglyahalálom túl kevés!
Nincs boldog vég, nem jöhet az a jobb kor!
Mert sosem tanultok a hibáitokból!
S az utolsó ember, ki még gátként áll
S látja a kárhozaz kínzó végjátékát
Emlékezzen szavaimra!Mondjátok meg neki!
Ti, ostoba emberek vagytok a Föld eretnekei!

Egy az élet

Kacagj csak gúnyoldój, nem érdekel
Hogy túléljem halálom nem érdekem
Az élet a kezdet, a halál a vég, sose feledd!
Azért harcolsz, azért élsz, mert meghalsz egyszer

Egy az élet, egy a cél, így gondolkodj!
Nincs több esély, nincs örök élet, ne bomolj!
Minden nap egy új csoda, vedd észre!
Örülj a percnek, örülj, hogy túlélted!

Gyötrődik lelkem...

Gyötrődik lelkem a testem fogságában
Két fontos lény közül egy odébbálla
Szerelem az egyik lény, ki még tűr,
Barát a másik, ki hagyott nékem űrt

Reszketek képzelt magányomban
Pedig a szerelem egyedül nem hagy
S mégis rettegek a bizalomhiánytól
Ki ment meg a jövendő csalódástól?

Bánat

Vol, elmúlt, vége, ne panaszkodj!
Nélküle is élhetsz teljesen szabadon
Eltaszított, megbántott, mégis keresed?!
Engedd el a fájdalmat kérlek
Mi megkeserít, mert e barátságnak vége

Egyszer élsz

A világvége ím elérkezett,
Tombol a Sors halhatatlan lénye
Maroknyi ember, ki látja a véget
Ők gyászolják a sok évezredet

Mi elmúlt végleg, vissza nem jő
Mégis szemük láttára pusztul a jövő
De fel még nem adják, harcolnak
Nem hódolnak be a makacs sorsnak

Kétségnek nincs hely, de van élni akarás
Céljuk a jövő, a döntés, a szabadság
A Halhatatlan nem érti e lényeket:
Mi végre a semmi konok védelme?

A emgmaradt maroknyi ember nem hős
De míg lehet kerülik a szemfedőt
Mert életük rövid a Sorséhoz képest
De ezért kihasználjék, mit még adhatnak az évek

Initium Novum

Téli fagy utolsó sóhajával tűnik el 
A hideg szél, s jön helyette
Virág-gazdag vidám vasárnap,
Amikor nem jön unott hétfő kínja
S bárányfelhők fehérsége köszön rád,
Zsenge illat ígéretét nyújtja a világ